Amikor Erikkel várandós voltam, és kiderült, hogy el kell kezdenem diétázni, nagyon megijedtem. Azt gondoltam, biztosan éhezni fogok, és beletelt jó pár hétbe, míg belejöttem. Akkor csak papíron vezettem a diétás naplómat. Most, hogy újra várandós vagyok, és újrakezdem a diétát, úgy döntöttem, megpróbálom ezt valami jól kereshetőbb, publikusabb formában megvalósítani, hátha magamnak és másoknak is könnyebben használható naplót sikerül összehoznom.

2013. január 4., péntek

Vadas pulyka egyszerűen

Gyerekoromban imádtam a vadast, de mióta elköltöztem itthonról, ritkán ettem, mert azt gondoltam, ezt nagyon bonyolult elkészíteni. Hát igen, ha az ember marhahúsból csinálja, zsemlegombóccal, akkor valóban elég macerás az elkészítés. És tagadhatatlan, hogy így az igazi, de az a változat, amit pár hete kipróbáltam, szintén nagyon finom, és lényegesen könnyebb összedobni. A zöldségeket és a husit már előző este megpároltam, így ebéd előtt csak a szószt kellett összeturmixolni, megtejfölözni, ízesíteni és a tésztát megfőzni.

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
30 g zsír vagy olaj (0 g)
450 g pulykamell filé (0 g)
330 g sárgarépa - a boltban fél kilót vettem, ez a megpucolt, összedarabolt súlya (25,4 g)
egy szál/ 90 g fehérrépa (5,4 g)
2 nagy fej/ 240 g vöröshagyma (19,2 g)
40 g mustár (2,5 g)
150 g tejföl (6 g)
só, bors, babérlevél

Elkészítés:
A pulykát az izomrostokra merőlegesen ujjnyi vastag szeletekre vágtam, a zsíron kicsit megpirítottam. Közben sóztam, borsoztam. Ezután a zsírban megpirítottam a hagymát, majd rádobtam a répákat, és amikor ezek is kicsit megpirultak visszaraktam rájuk a húst, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, mellétettem 4-5 db babérlevelet, és fedő alatt mindent jó puhára pároltam. Az időt nem mértem, de jó sokáig lehet hagyni őket rotyogni.
Amikor már minden jó puha volt, kiszedtem a babérleveleket és a husit, a zöldségeket összeturmixoltam, elkevertem benne a mustárt és a tejfölt, és még egyszer a egészet összerottyantottam. :) Tálalás előtt a húst visszatettem, és durum spagettivel tettem a család elé.


CH tartalom egy adagban: A szósz 100 gammjában kb. 7-8 g CH van, így 50 g száraztésztából készült tésztával, 200 g szósz plussz 2 kis szelet hús finom és kiadós ebéd lehet.

2013. január 1., kedd

A nagy paradoxon: diétás brownie

Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam a blogot. Ennek oka az volt, hogy kiderült, nincs most terhességi diabéteszem, amit lehet, hogy éppen a diétának köszönhetek. Mindenesetre a diétát folytattam, csak nem annyira szigorúan, mint eddig.
Az új évet egy nagyon finom sütivel kezdeném. Nekem legjobban a csoki hiányzik a diétából, szilveszter este leptem meg magam és kis családom ezzel a finomsággal.

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
125 g vaj (0 g)
170 g diétás étcsoki (85 g)
50 g xilit és 50 g eritrit (50 g)
3 tojás (0 g)
100 g őrölt mandula (7 g)
50 g teljes kiőrlésű liszt (35 g)
2 evőkanál /20 g kakaópor (9 g)
1 teáskanál rumaroma (0 g)
csipet só (0 g)

Elkészítés:
Ez nagyon egyszerű. A csokit és a vajat gőz felett felolvasztottam, aztán amikor langyosra hűlt, robotgéppel hozzákevertem a tojásokat, aztán az összes többi hozzávalót. Egy 24 cm-es, vajazott-lisztezett tortaformában 200 fokon 25-30 percig sütöttem. Ez egy sűrű, tömény süti, így ne várd tőle, hogy sütés közben feljöjjön, ugyanolyan magas marad, mint amikor a masszát beöntötted a formába.

CH tartalom egy adagban: Én 16 szeletre vágtam, így egy szelet kb. 12 g CH-t tartalmaz. De vigyázat! A xilit, édesítőszer és eritrit tartalom miatt nem szabad egyszerre sokat enni belőle. Én készítettem hozzá egy kis vaníliás öntetet is, ezzel és kávéval isteni tízórai, uzsonna lehet, de egy könnyebb ebéd után desszertnek is nagyon jó.


2012. október 22., hétfő

Túrógombóc bulgurral vagy zabpehellyel

Ma este bekevertem egy adag túrógombócot a holnapi ebédhez. Már korábban kipróbáltam ezt a bulguros verziót, de akkor nem ízlett nagyon, úgy éreztem, túl sok benne a bulgur és ettől nehéz lett. Most így készítem:

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
400 g sovány túró (16 g)
2 tojás (0 g)
80 g bulgur (56 g)
5-10 dkg dió vagy mandula (darálva vagy kicsire aprítva)
175 g tejföl (7 g)
eritrit (vagy más édesítőszer)

Elkészítés:
A túróhoz hozzákevertem a tojást és a bulgurt még előző este, hogy a bulgur jól meg tudjon puhulni. Másnap pofás gombócokat gyúrok belőle, és kifőzöm. Miután feljöttek a víz tetejére, még hagyom pár percig, majd kiemelem és kis eritrittel elkevert pirított dióba/ mandulába forgatom őket. Eritrittel édesített tejföllel tálalom.
Ebből az adagból 15-17 gombóc lesz.

CH tartalom egy adagban: kb. 5-6 g CH van egy gombócban, így jól adagolható ebédhez, uzsonnára vagy akár utóvacsira is.

ÚJ INFORMÁCIÓ:
Mióta megírtam ezt a bejegyzést, kipróbáltam zabpehellyel (100 g zabpehely, 500 g túró, 3 tojás) is a receptet, és sokkal finomabb, könnyebb lett, mint bulgurral!

Sütőtök krémleves

A krémlevesek között a szénhidrát-dúsabbak közé tartozik a sütőtökös, de nagyon finom, így idén ősszel-télen is el fogom készíteni párszor. Ráadásul rém egyszerűen elkészül (kivéve persze a sütőtök darabolást).

Egy jó adag leveshez viszont általában csak egy kisebb sütőtök felét szoktam elhasználni, a maradékot megsütöm sütőben. Viszont idén sajnos a sült sütőtök nem annyira nyerő, mert a fiúk nem szeretik nagyon, nekem meg sütve már túl nagy a szénhidrát-tartalma (40 g minden 100 g finomságban)

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
375 g sütőtök, kis kockákra vágva (60 g)
170 g krumpli (34 g)
3 dl tej (15 g)
só, fehérbors, esetleg kicsi szerecsendió

Elkészítés:
A sütőtököt és a krumplit egyforma, kis kockákra vágom, megsózom és felteszem főniannyi vízben, amennyi ellepi őket. Amikor már szétmállósra főttek, jól összeturmixolom, felöntöm a tejjel, fehér borssal és esetleg szerecsendióval fűszerezem, aztán újabb rottyanásig még főzöm kicsit (vigyázat, könnyen kifut!).
Pirított kenyérkockával, mandula-szeletekkel vagy baconnel tálalom.

CH tartalom egy adagban: kb. 20-25 g (10 g van 100 g levesben)
Egy húsos második fogás elé kitűnő leveske, de könnyed vacsorának is finom egy fázósabb estén.

2012. szeptember 30., vasárnap

Joker kaják - alacsony CH tartalmú ételek

Van úgy, hogy az ember naaaagyon éhes, bármit megenne, de a bármi sajnos nem fér bele a napi szénhidrát-keretbe. Ilyenkor olyan ételeket szoktam készíteni, amiket magamban "joker kajáknak" hívok, mert alig van bennük szénhidrát, így nagy mennyiségben is lecsúszhat - ha jól esik. Ezeknek a receptjét nem írom le részletesen, mert hagyományos ételekről van szó, de azért azt összeszedem ide, hogy melyikek kb. mekkora a szénhidrát-tartalma (zárójelben feltüntetve, 100 grammra vetítve).

Levesek:
  • Hagymaleves (3-3,5 g) - pirított kenyérkockákkal és/ vagy sajttal isteni.
  • Zöldség leves vegyes fagyasztott zöldségből (3,5 - 4 g) - van, hogy készítek csipetkét is bele
  • Tojásleves (1-1,5 g) - no comment :)
  • Brokkoli krémleves (én csak brokkoliból és tejszínből készítem, így 2-3 g) - szintén pirított kenyérkockával és sajttal szoktam enni, de lehet pirított mandulaszeleteket is tenni a tetejére
  • Tárkonyos csirkeragu leves (~2 g) - ez amellett, hogy alig van benne szénhidrát, nagyon laktató is a husi miatt
  • Karfiol leves (2-3 g)
Főételek:
  •  Carbonara szósz (2,4 g) - sok tésztát lehet enni hozzá, vagy levest ehetsz a tészta előtt, esetleg desszertet utána.
  • Bolognai spagetti szósz (3-4 g)
  • Újhagymás-tejszínes csirke (2-3 g) - bulgurral vagy tésztával szoktam enni, és van, hogy csirke helyett halból készítem
  • Pörköltek (1-2 g) - én általában csirkemell filéből készítem, de pl. afrikai harcsából is isteni. Nekem legjobban a túrós csusza csúszik mellé. :)
  • Főzelékek (6-8 g) - spenótból, tökből, cukkiniből, esetleg zöldbabból. Feltétnek leggyakrabban fasírozottat, sült virslit, tükörtojást, esetleg bundás kenyeret készítek.

2012. szeptember 23., vasárnap

Zabkása alias porridge

A zabkását is Londonból hoztam magammal, és nem csak én eszem szívesen, de kisfiam is szereti tízórainak vagy uzsonnának. Mindenesetre egészségesebb, mint a tejbegríz és legalább annyira finom is. Ráadásul elég változatosan el lehet készíteni. Lehet a tetejére fahéjas vagy kakaós "cukrot" (= xilitet) szórni, vagy almával, banánnal (ez utóbbival szigorúan csak a kisdednek) egyéb gyümölcsökkel édesíteni, vagy magokat (diót, mandulát, mogyorót) szórni bele vagy a tetejére. De volt már, hogy kávét öntöttem bele, így tejeskávés zabkása lett belőle. Ide most az alapreceptet írom le, fahéjjal szórt változatban.
Én általában a 4 cl-es jägeres rövides poharunkat használom a hozzávalók adagolásához, így a leírásban is ezek a méretek szerepelnek.

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
4 cl/ ~18 g zabpehely (12 g)
1,2 dl tej (5,1 g)
8 g xilit (8 g)
fahéj

Elkészítés:
A zabpelyhet, a tejet és 1 kiskanál (kb. 5 g) xilitet egy edénybe tettem, majd folyamatos keverés közben sűrűre főztem. Kistányérba öntöttem, és megszórtam a maradék xilit és egy késhegynyi fahéj keverékével. Amíg kihűl, még sokat sűrűsödik, ezért megvártam, míg egész langyos lett, csak akkor ettem meg. Fontos, hogy az edényt, amiben főzöd, egyből áztasd be, mert ha rászárad a kása maradéka, nagyon nehéz elmosogatni.

CH tartalom egy adagban: 25 g, ha így készíted el
Ha uzsonnára készítem, általában kevesebb tejet rakok bele, és reszelt almával édesítem, így könnyebb beleférni a 20 g-os uzsonna-keretbe.

Zöldséges-túrós rétes

A réteseket azért szeretem, mert könnyen és gyorsan elkészíthetők. Van, amikor valamilyen édes verzióval próbálkozom, de ez a zöldséges változat is nagyon finom lett. Én általában fagyasztott zöldségből készítem de lehet próbálkozni a frissel is. Elvileg lehet kapni teljes kiőrlésű lisztből készült réteslapot, de én most nem találtam a boltban, így sima réteslappal készítettem el.

Hozzávalók (zárójelben az összes CH tartalom):
1 nagy fej/ 110 g hagyma (8,8 g)
300 g fagyasztott zöldség-keverék (14,4 g - mindig nézd meg az adott zöldségkeveréken a szénhidrát-tartalmat, az alapján számolj!)
250 g túró (10 g)
150 g tejföl (6 g)
1 db tojás (0 g)
2*36 140 g réteslap (98 g)
só, bors, fokhagyma - fűszerek ízlés szerint

Elkészítés:
A hagymát megpirítottam, rádobtam a fagyasztott zöldséget, fűszereztem és puhára pároltam. Hagytam kicsit hűlni, aztán beletettem a túrót, a tejfölt és a tojást. A réteslapokat a csomagoláson olvasható utasításoknak megfelelően kiterítettem, megtöltöttem és felgöngyöltem, majd szép pirosra sütöttem. 2 rúd rétes lett belőle.

CH tartalom egy adagban: egy-egy rúd rétest 6 szeletre vágtam, így szeletenként 11,4 g lett a CH tartalom
Ebédre egy fél rúd rétest megettem, egyik nap levest ettem előtte, másik nap desszertet utána, hogy meglegyen az ebédhez szükséges szénhidrát-mennyiség. De lehet ebédre vagy tízóraira, uzsonnára is fogyasztani belőle.